Interjú Daremóval, A papírfecnis fiók írójával

 Daremóval (aki a valójában a Horváth Kamilla nevet viseli), A papírfecnis fiók írójával és kedves barátommal készítettem interjút.

Szia! Először is köszönöm, hogy elvállaltad velem ezt az interjút.

Mesélnél egy kicsit az olvasóknak magadról, illetve arról, hogyan indultál el az írás irányába?

Szia! Köszönöm szépen, hogy felkértél! :)

24 éves vagyok, és igazából amióta az eszemet tudom, írok. Általános iskola alsó tagozatában meséket írtam, és a barátnőimmel saját újságot készítettünk, amibe a „cikkek" nagyrészét is én írtam. Szerettem mesélni, és mivel elég hamar megtanultam olvasni is, a könyvek hamar magukba szippantottak, és valahogyan magától értetődőnek tűnt, hogy akkor én is firkálok valamit. Igazából úgy nőttem fel, hogy természetes volt, hogy én írok, igaz, akadtak rövidebb-hosszabb szünetek, de már nem aggódom ezek miatt, mert tudom, hogy az írás számomra mindig is egy fő önkifejező eszköz marad, ez nem múlik el.

Mostanra főként novellákat írok, és megpróbálkozom egy-két regénnyel is. A történeteim zöme realista, szeretem különböző szempontokból megvizsgálni a való élet viszontagságait, az ember élethez való viszonyát, a különböző kapcsolatok dinamikáját. Szeretnék az írásaimmal elgondolkodtatni, kérdéseket felvetni, és főleg az olvasóimból is érzelmeket kiváltani.

Miért pont Daremo?

Még tizenéves koromban ragadt rám ez a becenév. Akkoriban lettem nagy rajongója a japán kultúrának, és mikor blogot indítottam, mindenképp japán „álnevet" akartam választani magamnak. Az is szempont volt, hogy ne egy tucatnév legyen, így aztán hosszas keresgélés után a „senki" szó japán megfelelőjénél maradtam, valamiért megfogott az az ellentmondás, hogy az én nevem ez legyen. Később pedig annyira hozzám nőtt, hogy úgy döntöttem, megtartom végleges írói névként is.

Hogyan alakul eddig ez az éved az írás szempontjából?

Nem túl látványosan. Ez az év nekem sem volt túl egyszerű: a távoktatás az utolsó egyetemi félévemet nehezítette meg, megírtam ez idő alatt egy szakdolgozatot, átestem az államvizsgán, és most dolgozni is elkezdtem, szóval nem maradt túl sok időm vagy türelmem az íráshoz. Inkább elméletben próbáltam erősíteni magam, többféle írástechnikai könyvet is elolvastam, többnyire olyanokat, amik a művészet lelki oldalával is foglalkoznak. Így mindent összevetve, hiába írtam eddig nagyon keveset, mégis többnek érzem magam, mert sok mindent megértettem magammal és az írással való viszonyommal kapcsolatban.

Több novelládat is olvashatjuk az oldaladon, illetve több antológiában is publikáltál már. Van olyan, ami kifejezetten a szívedhez nőtt ezek közül?

Az örökös kedvencem magamtól A magány című novellám, ami nem jelent meg nyomtatásban, csak a blogomon olvasható. Az volt az egyik első komolyabb hangvételű novella, amit megírtam, és emiatt mindig egy kicsit különleges lesz számomra, a hibáival együtt is.

Az itt található novelláidon kívül mi lapul még a fiókban?

Sok-sok elkezdett, és soha be nem fejezett regény és novella. :D Könnyen jönnek az ötletek, és emiatt hajlamos vagyok mindig új projektre ugrani, ami éppen érdekesebbnek tűnik, mint az aktuális. Erről a rossz szokásomról szeretnék leszokni, mert emiatt néhány elég jó ötletem is a süllyesztőben végezte.

Mik a terveid a jövőre nézve? Mi a célod az írással?

Egyelőre szeretném képezni magam. Hogy ezt egyedül vagy kurzus keretében teszem-e, azt még nem tudom, majd elválik, de igazából nyitott vagyok mindenre, szeretnék minél több dolgot megtapasztalni, kipróbálni, a lehető legtöbb nézőpontot megismerni. A távoli jövőben a terveim között szerepel az is, hogy kéziratot küldjek egy kiadónak, de egyelőre nem merem azt mondani, hogy majd a következő regényt már biztosan beküldöm. Az utóbbi időben érzem igazán, hogy mennyi mindenben kell még fejlődnöm, hogy erre készen álljak, úgyhogy most igyekszem nem megriadni az előttem álló úttól.

Vannak már konkrét novella/regényötleteid, amiken szeretnél dolgozni? Ha igen, mennyit mernél megosztani velünk? 

Van ám! :D A terveim szerint az idei NaNoWriMo-n el is kezdem megírni az új regényemet. Egy évekkel ezelőtti, kezdetleges ötletemet ráztam új formába, mert korábban csak az első néhány fejezet megírásáig jutottam. Akkor éreztem, hogy valami hiányzik belőle, és félbehagytam, de azóta is többször visszatértek a gondolataim a szereplőkhöz, és idén nyáron végre elkezdett körvonalazódni bennem, hogy miket kellene alapjaiban kijavítani a történetben.

Régebbi olvasóim talán még emlékezhetnek rá, hogy 2015-ben feltöltöttem a blogomra egy prológust a Hazug szerint az élet című írásomból, ez ennek a felújított, komolyabb változata lesz. Lényegében arról szól, hogy milyen hatással van két tinédzser életére a legjobb barátjuk elvesztése.

Hogyan zajlik az írói folyamatod?

Az az igazság, hogy folyton variálom a dolgokat, úgy érzem, még mindig nem tapasztaltam ki igazán, hogy hogyan lehetek a legproduktívabb, legihletettebb állapotban. Arra már rájöttem, hogy hosszabb történethez muszáj vázlatot írnom, különben hajlamos vagyok hagyni a főszereplőket csak úgy ellenni a térben, céltalanul. Szükségem van tehát egy körvonalazódó célra, viszont képtelen lennék jelenetről jelenetre mindent megtervezni, inkább csak a főbb csomópontokat szeretem magam előtt látni. Szeretek dalokat kapcsolni az egyes jelenetekhez, úgyhogy számomra fontos a zenehallgatás írás közben, általában egy-egy odaillő dal végtelenített lejátszása megy nálam. Írás után általában egy időre félreteszem a szöveget (minél hosszabb az iromány, annyál több időre), aztán elolvasom és javítom, amiket én észreveszek benne, ezután pedig elolvastatom másokkal is. Csak ezután merek bármit is kitenni a blogomra.

Hogyan született meg A papírfecnis fiók, milyen az oldal most, és mit látsz benne a jövőben?

Még általános iskola végén kezdtem el blogolni, és hamar rájöttem, hogy szeretem megosztani a véleményemet a világgal, viszont emberek előtt beszélni nem szeretek, szóval maradt az írás, mint közlési forma. Évekig gyakran váltogattam a blogom címét és a platformot, amin írtam, aztán egyszer csak a fejembe vettem, hogy ideje „megállapodnom", ha azt szeretném, hogy az embereknek legyen esélyük megjegyezni a nevemet és a blogom címét. Bár ez a blog is költözött egyszer a Blogspotról egy saját domainre, most már nem tervezek tovább vándorolni, úgy érzem, megtaláltam a nekem megfelelő helyet a publikálásra. Az utóbbi időben, mivel írni is kevesebbet tudtam, a blogomra is ritkábban érkezett tartalom, viszont azon leszek a jövőben, hogy ez megváltozzon, és továbbra is a véleményemnek adjon helyet.

A papírfecnis fiókon a legtöbb cikked a bétázásról, kritikaírásról és az írói lélektanról szól. Magad is szoktál bétázni?

Igen, szoktam, bár jóval kevesebbet, mint régebben. A kevesebb szabadidő miatt mostanra inkább csak közeli ismerősöknek, barátoknak bétázok, és egyelőre a saját írásaimat is csak a barátaim bétázzák. Fontosnak tartom azt a szemléletet is terjeszteni, hogy még a legnagyobb írók sem tudják teljesen objektíven látni a saját írásaikat, szükségünk van a külső szemlélőkre, de ez nem azt jelenti, hogy ne válhatnánk jó írókká.

Az oldaladon találhatunk írásról szóló könyvajánlót. Gyakran olvasol írástechnikát? Voltál esetleg már írástechnikai tanfolyamon, vagy tervezel menni?

Igyekszem időről időre a kezembe venni írástechnikai könyvet, és mindig vadászom a magyarul elérhetőeket. Szerencsére a neten is egyre több ilyen témájú blog olvasható, és egy kis angol tudással aztán meg végképp kinyílik a világ, és rengeteg cikk, videó és podcast nyújthat segítséget.

Sajnos tanfolyamra még nem jutottam el (bár az egyetemen volt egy kezdeményezés, hogy kreatív írás tantárgyat is elindítsanak, végül a kevés jelentkező miatt sajnos nem lett belőle semmi), de a jövőben szeretnék elvégezni egyet, esetleg majd jövőre.

Az utolsó cikked a benned lévő blokkról szól. Mit tanácsolnál sorstársaidnak, akik hasonló problémával küzdenek?

Azt, hogy ne fojtsák el, hanem foglalkozzanak vele. Vannak problémák, amiket egyszerűen nem old meg az idő, mármint ha félretesszük az egészet, és ölbe tett kézzel várunk a csodára. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél jobban igyekezzünk megismerni önmagunkat, és hiszek benne, hogy a visszatérő problémák okának feltárása az első lépés ahhoz, hogy megoldjuk őket. Nekem nagyon sokat segített, hogy megpróbáltam visszafejteni, mikor jelentkezett először az életemben egy bizonyos típusú megakadás, milyen helyzetekben jön elő, és ha rájövök, hogy mi okozza, akkor már találhatok is megoldást rá. Az írás és bármilyen művészet az ember lelkéből fakad, ezért igenis ismernünk kell a forrást, hogy a lehető legjobban tudjunk alkotni.

Te is tagja vagy annak az írói csapatnak, aki küzd a kezdő írók támogatásáért, és ellenzi a script shaminget. Van személyes tapasztalatod a témában?

Kicsit talán túl sok is, bár szerencsére nem voltam komoly helyzetben áldozat még. Mélységesen elítélem, mikor azt látom, hogy egyesek gúnyt űznek a kezdők ügyetlenkedéseikből, vagy esetleg egyenesen azt próbálják megmagyarázni valakinek, hogy tehetségtelen, és inkább tegye le a tollat. Leginkább szemtanúként szoktam megjelenni és felszólalni az ilyen helyzetekben, mert sokszor vagy a szerencsétlen írópalánta háta mögött zajlik a gyalázás, vagy szemtől szemben, és az illető nem tudja, mit reagáljon a kialakult helyzetben, fogalma sincs, hogyan védhetné meg magát. Néha az is előfordul, hogy nem egy konkrét kezdő írót vagy a történetét ér a kinevetés, hanem egy jelenséget, egy történettípust stb., és nekem ilyenkor késztetésem támad felhívni arra a figyelmet, hogy senki sem születik zseninek, mind átéltük a kezdeti bénázásokat, és nincs jogunk ahhoz sem, hogy megítéljünk valakit például az alapján, hogy milyen jellegű történeteket ír. Kicsit úgy is érzem, hogy ezek a helyzetek többnyire a gyalázó/kinevető félről szólnak, és valamilyen lelki problémát próbálnak velük elfedni, például a saját magukban való bizonytalanságukat, ezt nem mindenki tudja jól kezelni.

Üzennél valamit azoknak, akik áldozatai ennek a jelenségnek, vagy akik ezt támogatják?

Az áldozatoknak azt üzenem, hogy ne féljenek segítséget kérni! Akár barátoktól, akár egy írós csoport tagjaitól, még az incidens után is hasznos lehet, ha akár csak van kivel megbeszélniük a történteket. Ilyenkor nagyon nehéz lehet tudatosítani magunkban, hogy az ilyen „véleményezők" többnyire a saját bajaikat próbálják meg elfedni, és sajnos nem mindenki tud talpra állni egy lelombozó, bántó kritika elszenvedése után. De pont az a lényeg, hogy nem is kell ezt egyedül végigcsinálni.

Akik pedig szeretnek nyilvánosan röhögni a kezdő írókon, nekik csak annyit üzennék, hogy abban a rengeteg időben, amit arra fordítanak, hogy mások dolgain csámcsogjanak, igazán fejleszthetnének saját magukon is. Mondjuk kérdezzék meg maguktól, hogy miért tölti el őket elégedettséggel, ha megmutatják a tömegnek, hogy mennyivel okosabbak másoknál.

Van kedvenc regényed, amit szeretnél, hogy mindenki egyszer elolvasson? 

Talán Orwelltől az 1984, ezt szoktam elsőként ajánlani, ha valaki kérdez. Zseniális könyvnek tartom, időnként újraolvasom, és minden alkalommal sokkolóan hat rám.

Van olyan regény, amiről azt kívánod, bárcsak te írtad volna?

Patrick Süskind: A parfüm című regénye. Imádom a stílusát, a hangulatát, bárcsak én is tudnék ilyen történetet írni!

Ki a kedvenc magyar íród?

Papp Dóra, egyértelműen. Annyira közel érzem magamhoz az ifjúsági regényeinek a főszereplőit, mintha a barátaim lennének, nagyon szeretem a könyveit. :) És nem utolsósorban emberként is felnézek Dórára, nagyon tanulságos a posztjait olvasni.

Köszönöm szépen, hogy időt szántál rám.

Én köszönöm még egyszer! :)

Kamillát megtaláljátok a daremo.hu oldalon, Wattpadon @DaremoOfficial néven, Facebookon a Daremo olvasói csoportban, illetve a Daremo írói profilon.