Wattpad Mentorprogram

A Wattpad Mentorprogram nevű csoport 2018 szeptemberében indult Facebookon azzal a céllal, hogy minél több kezdő írónak segítsen az írásban való fejlődésben, támogató környezet kialakításában. Akkor összegyűjtöttünk egy csapat "veterán" amatőr írót, akik ezzel a céllal egyet tudtak érteni és az írástechnikai tudásukat szívesen osztották meg, és körül-belül tíz fővel megalakultunk.

Azóta a csoport már több száz (jelenleg 540) főre gyarapodott, és negyven mentoráltnak segítjük a munkáját folyamatosan, privátban is. Jelenleg tizenhárman vagyunk mentorok, ezek közül pár mentort láthattok a csoportban, nyilvánosan is munkálkodni.

A csoport a mai napig keresi a maga irányát, ebből adódóan időszakonként más jellegű tartalmakat találhattok rajta. Voltak először heti feladatok, majd ezek négyesével csoportosítva havi feladatokként feltöltve, illetve ezek után helyesíráshétfő, cikkszerda és játékpéntek. Ezeknek a célja az írástechnikai ismeretek átadása, a csoporttagok megismertetése különböző írástechnikai oldalakkal, a helyesírási szabályok gyakorlása és a kreatívitásfejlesztés, játékos gyakorlása az írástechnikai fogásoknak. A csoport fő profilja nem a reklámozás, azonban a csoportban való aktivitás mellett és bemutatkozás írásával ezt is engedjük. 

Bárkit szeretettel várunk a csoportban. Jelentkezéseket csak a kérdések megválaszolása után fogadunk el.

A leírás 2021.04.11-én készült, az aktuális csoportszabályzatot a csoport fájlai között találhatod meg.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések