Az írás 'body shamingje', avagy ha rosszul írsz, érezd is magad rosszul

Annak, aki nem tudja, mit jelent a body shaming: valakinek a testéről, kinézetéről, öltözködéséről való negatív, megalázó véleménynyilvánítás akár személyesen, akár az interneten keresztül, ami lerombolja az érintett önbizalmát, önbecsülését (sok esetben testképzavarhoz vezethet). 

Photo by Kinga Cichewicz on Unsplash

Előre szólok, hogy ez egy elég személyes hangvételű, nem írástechnikával, hanem inkább a blogger közösséggel kapcsolatos bejegyzés lesz, amiben a véleményemet írom le egy nemrég lángra kapott szokással kapcsolatban. Senkit nem akarok megsérteni, csak rá szeretnék világítani arra, hogy ezek a módszerek, amiket sokan alkalmaznak/alkalmaztak, nem emberségesek.

(A cikkben több helyen a Wattpad oldalt említem, mivel főleg ebben a közösségben láttam ilyenre példát, de a Blogspotra is sok minden vonatkozik belőle.)

Néhány hete egy új szabály lépett érvénybe a Wattpadosok Facebook csoportban (aminek én is tagja vagyok), miszerint mások írását nyilvánosan kritizálni, kinevetni (ezzel az íróját megalázni és megbántani) tilos. Előtte volt olyan, hogy én is írtam kommentet az ilyenek posztokhoz, mert fel voltam háborodva, hogy 'hogyan tudnak néhányan ilyen munkát kiadni a kezük alól'. Azonban, amikor a csoport adminja kiírta és elmagyarázta, miért hozták ezt a döntést, rájöttem, hogy mekkora köcsög is vagyok. 

   Miért is jó nekem, neked, nekünk, a blogger közösségnek és a történet írójának az, hogy ilyen módon "próbáljuk felhívni a figyelmét a hibáira"? Miért jó az, hogy bizonyos hibákat úgy szemléltetünk, hogy elrettentő példát állítunk, amit egy másik, valószínűleg nagyon kezdő író blogjáról hozunk? Mi eredménye lesz ennek? Hát semmi. Azon kívül, hogyha esetleg megtalálja a történet írója a posztot, és elolvassa a kiírást és a kommenteket, akkor jobb esetben el van cseszve a hete, rosszabb esetben egy életre elmegy a kedve az írástól. 

      Nem segítenünk kéne egymást? Nem az a célunk, hogy emeljük a Wattpad színvonalát? 

   Kezdjük azzal, hogy a legtöbb író, aki az ilyeneket kiteszi, maga sem ír tökéletesen, és az ő történetén is biztos lehetne fogást találni. Senki sem tud hibátlanul írni, és ők is voltak (vagy te is voltál) kezdő, írtak borzalmas történeteket (főleg én, ajjaj...), de valószínűleg fejlődtek. Mindenki képes fejlődni, és mindenkiből lehet jó író. Valaki saját maga indul el az úton, ahogy én tettem sok könyv és írástechnika olvasásával, van olyan, akit kicsit segíteni, kísérni, irányítgatni kell. Miért nem segítünk egymásnak? Miért nem támogatja a tapasztaltabb a kezdőt ahelyett, hogy földbe döngölné? Ameddig megír valaki heti egy ilyen posztot, kereshetne egy kezdő írót, akit mentorálhat. Miért nem csinálja inkább ezt?

   Miért nem lehet egyszerűen írni az írónak egy privát üzenetet, amiben leírod, hogy mit kéne máshogy csinálnia? A legtöbb ember erre normálisan reagál, legalábbis velem még nem fordult elő olyan, hogy valaki megsértődött volna, amikor privátban adtam neki tanácsot. Sokkal jobb, mintha kommentben kezdenéd el kritizálni (bár az is több, mint a semmi), mert olyankor nyilvánosan kapja a kritikát, amit megfogadna, de igazából nem kérte, és a potenciális olvasó ezt látja elsőnek, amikor a történetéhez ér. Ugyanolyan egyszerű üzenetben is írni, csak pár extra kattintás, és máris melegebb fogadtatást kapsz. 

De mi köze van ennek a body shaminghez?

     Mit gondoltok, mit fog érezni a történet írója, ha esetleg meglátja, hogy nyilvánosan kritizálják és röhögnek rajta? Senkinek sem esne jól az ilyen, akármennyit is foglalkozott a történet megírásával, és akármilyen rossz is. Szinte ugyanaz a szituáció, mint amikor a túlsúlyos/túl vékony lányoknak (vagy akár férfiaknak) szólnak be az interneten vagy az utcán. Neked hogy esne, ha lementenék a profilképed, aztán kitennék a csoportba, hogy "nézzétek, milyen ronda/ milyen kövér/ milyen pattanásos/hogy kopognak a csontjai"? Pont ugyanúgy elrontja a kedvét egy jó időre az illetőnek. Amíg a body shaming áldozatai drasztikus diétába/hízókúrába kezdenek, vagy egyszerűen nem mozdulnak ki otthonról, addig az írói public shaming (a nyilvános megalázás) áldozatai egyszerűen abbahagyják az írást. 

    Miért jó ez nekünk? Így akarjuk, hogy a történetünk előrébb kerüljön? Hogy a rosszabbaknak elvesszük a kedvét az írástól, elérjük, hogy mindenki törölje a történetét, mert úgy megaláztuk, hogy aztán már csak a miénk meg még néhány másik maradjon? Ezt nem így kell csinálni. Az ilyen történeteket nem megszüntetni kell, hanem segíteni kell az írójuknak, hogy javítsanak rajta.

     Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy segíteni kell egymáson. A public shaming nem segítség, hanem lehordás, megkövezés, bántás. Ezzel nem érünk el semmit. 

    A poszt írója, aki elérte, hogy a gondolataimat itt fogalmazzam meg, úgy gondolta, hogy amit csinál, azzal nincs gond. Szimplán kiborult a bili (és sajnos ezt pont ennek a történetnek kellett megszenvednie), és csak egy kis beszélgetést akart indítani a helyesírással és a tiszteletlenséggel (valójában a karakterábrázolási hibákkal) kapcsolatban, ebben semmi megalázó nincsen. De közben ott virított a poszt alatt egy képernyőkép a történetről, rajta az írója nevével, képével (amihez egyébként szerintem semmi joga nincs, hogy kitegye), illetve több helyen is idézett a szövegből. Mi ez, ha nem megalázás, kinek szól, ha nem egy embernek, még akkor is, ha esetleg több ember is tanulhatna belőle?

     Annyi más mód van arra, hogy általános problémákra vezessük rá az embereket. Miután írsz a történet írójának, simán kitehetsz egy posztot a témában, kikérheted mások véleményét arról, hogyan lehet elkerülni a nem életszerű, cselekmény nélküli vagy bármilyen más hibával bíró jeleneteket. Ebből sokan tanulnak, és ugyanúgy elindítasz egy beszélgetést, mégsem sértesz meg senkit és nem adsz lehetőséget a veszekedésre. Vagy írhatsz róla egy cikket, amit megoszthatsz a csoportban, kérve mások véleményét is a témáról, és máris megint sokat segítettél bántás nélkül.

     Álljunk pozitívan másokhoz. Ne legyen egyből az a gondolatunk, hogy amit leír, az tényleg tudja is, mire utal, vagy hogy a karaktere úgy viselkedik, ahogy ő, esetleg ugyanaz az értékrendje. Attól még, hogy valaki melegekről ír, nem feltétlen meleg, a sorozatgyilkosról író nem sorozatgyilkos, akinek a történetében bunkó a főszereplője, nem feltétlenül bunkó. Lehet, hogy valami teljesen más célja volt, de kezdő mivoltából nem tudta, hogyan adja át azt, amit ő gondolt, mert mondjuk nem nagyon ismeri ennek a szabályait, csak éppen leírta, ami elsőre eszébe jutott a célja elérése érdekében. Én anno egy kalandvágyó, bevállalós, vagány lányt akartam megalkotni főszereplőnek, de mivel az volt az első irományom, és fogalmam sem volt, mit hogyan csináljak, egy ribanc lett a végeredmény. Ezt is csak akkor vettem észre, amikor évekkel később visszaolvastam. Elég valószínű, hogy aki írja a történetet, amit nyilvánosan alázol, nem is tudja, hogy mit írt rosszul, amíg valaki nem világosítja fel.

     Biztos vannak, akik úgy állnak hozzá ehhez az egészhez, hogy biztos kapott már rossz kritikát, csak nem érdekli, nem akar fejlődni, de nem. Én sem kaptam kritikákat, amikor írni kezdtem. A blogomat nagyon könnyen megtalálták a Google-ön keresztül, ezért sokan olvasták, sokan kommenteltek, pedig nagyon gáz volt, de én azt hittem, hogy amit írok, az jó. Egyszer kértem kritikát, de nem kaptam semmi kézzel foghatót (még mindig emlékszem, hogy annyit írt, hogy fogalmazzak szebben), ezért úgy gondoltam, felesleges többször próbálkozni. Nem nagyon írt nekem senki, hogy mit kéne máshogy csinálnom, de amikor írtak, akkor megfogadtam. Hosszú hónapokon keresztül abban a tudatban írtam, hogy jó a helyesírásom, hogy amit írok, az logikus és jól felépített, hogy jó, ha képeket teszek a történetbe, mert mindenki más ezt csinálta, akinek az írását olvastam. Ha tudtam volna már az első naptól kezdve, akkor higgyétek el, sokkal gyorsabban fejlődtem volna. Pedig biztos vagyok benne, hogy sokan mentek el a blogom mellett úgy, hogy "Mi a szar ez?", miközben segíthettek volna, de nem tették. lehet, hogy még el is küldték a barátnőjüknek, és jót nevettek közösen a szennyen, amit produkáltam. 

Ahelyett, hogy csoportosan nevettek mások történetein, inkább segítsetek nekik. Lehet, hogy ők is úgy vannak vele, mint én voltam. A kedvesen megfogalmazott kritikát az emberek nagy része megfogadja, a többiekkel meg nem kell foglalkozni. Segítőkésznek kell lenni, és találni fogtok bőven olyan embert, aki megfogadja a tanácsaitokat. Igenis jó érzés, amikor látod, hogyan fejlődik valaki a segítséged hatására, ahogy örül az észrevételeidnek, ahogy kikéri a véleményedet, és a többi.

    Ha másért nem is, hát azért ne tegyétek ki az ilyen írásokat, hogy ne az összecsapott történeteket reklámozzátok. Negatív reklám is reklám. Minél többen nyitják meg a történetet csak amiatt, mert valaki szidja, annál előrébb kerül a rangsorban, és annál nehezebb lesz az igényes, jó történeteknek előrébb kerülni. Így is elég rosszul adja vissza az olvasottság és a toplista a minőséget, ne rontsunk még a helyzeten. 

   Miért nem reklámozzuk inkább az igényesebb történeteket? Miért nem látok olyanokat, hogy "nézzétek, találtam egy nagyon jó történetet, olvassátok el és mondjatok véleményt róla", és miért nem az ilyen történetekről látok ezernyi képernyőképet? Mert hogy a gyenge történetekről van ennyi, az biztos.

Igazából ennyi volt az, amit meg szerettem volna osztani. Remélem legalább egy ember van, akinek sikerült megváltoztatnom a véleményét anélkül, hogy megsértettem volna. Nem az volt a célom, hogy bárki lelkébe beletapossak. A blogger közösségnek össze kell tartania, segítenünk és támogatnunk kell egymást, a kezdő írókat tanácsokkal kell ellátni, a jól megírt, de nem olvasott történeteket pedig boostolni kell, különben sosem érjük el azt, ami a legtöbbünk célja. Ahhoz, hogy feljebb emeljük a Wattpad színvonalát, fejlesztenünk kell magunkat és másokat is, azonban a nyilvános megalázással nem érünk el semmit. Ne akarjuk azt elérni, hogy mások rosszul érezzék magukat, csak azért, mert kezdők, miközben akár segíthetünk is nekik.