Milyen egy jó borító? (szerkesztve)

Ebben a felszínes világban a külső sokat tud számítani, ezért is van az, hogy egy szép borító nagyot tud dobni az olvasottságon. Egy összecsapott, unalmas borító felett az igényesebb olvasók többsége elsiklik, nem ragadja meg a figyelmüket. Lehet akármilyen jó a történeted, ha a borító csúnya, nem sokan fognak rá felfigyelni.

Mielőtt nekiállnak borítót készíteni, gondoljuk át, hogy miről szól a történet. Mi köré épül, mik a legfontosabb elemei, milyen a hangulata? Mi a zsánere? Ezek nagyon fontos kérdések, ugyanis ezek határozzák meg, hogy milyen borító passzol igazán a könyvünkhöz.






A színvilág

A színhasználat a legtöbbször zsánerenként változik, ezért is fontos figyelembe venni, melyik zsánerben milyen színeket használnak. Egy romantikus regény esetén használhatunk krémes, de akár élénkebb vagy sötétebb árnyalatokat is. Például komolyabb hangvételű, középkori romantikus borítókon előszeretettel használják a természetes, lágy színeket, egy tinirománcon lilát, rózsaszínt, valami feltűnőt, egy erotikus regényen feketét, fehéret, vöröset és kéket. 
Egy horror regény borítóján nem csak a történetben előforduló elemek mutatkoznak meg a borítón, hanem a színekből is érezhetjük, milyen történettel találkozhatunk, hiszen az ilyen borítókon általában a fekete, fehér és vörös dominál.
Egy sci-fi regény esetében is meg kell fontolnunk, miről szól és hol játszódik a történet. Egy Marson játszódó cselekményhez általában vörös, sárgás színeket használnak. Egy intergalaktikus utazás esetén a kék szín szokott legtöbb esetben dominálni, és így tovább. 
A cím

Minden borítón fel kell tüntetni a könyv címét. A legnépszerűbb verzió az, amikor vízszintesen középen (függőlegesen alul, felül vagy középen hasonló arányban), hosszú cím esetén több sorba törve szerepel a regény címe, de van, hogy a borító más megoldást kíván. Ilyen esetben teheted oldalra is, vagy akár betűnként egymás alá. 





A betűtípus

Itt is érdemes egy kis kutatást végezni arról, hogy milyen zsánerben írunk, illetve miről fog szólni a történetünk. Minden zsánernek megvan a tipikus betűkészlete. Egy posztapokaliptikus regény borítójára ne akarjunk "sweetheart" betűtípust használni, ami ide-oda kanyarodik, csavarodik, összeköti az első betűt az utolsóval, és így tovább, mert így elég nevetségesen fog kinézni a borítónk.

A Google Fonts weboldalon előszűrt, igényes betűtípusok vannak, a tervezőgrafikusok általában ezeket szokták használni, bőven van választék is. Itt rászűrhetsz vastag vagy vékony betűkre, talpas/talpatlan/kézírásos/display (extra) betűtípusokra, és beírhatod a címet is, amit aztán egyszerre alkalmazhatsz az összes betűtpíusra, így láthatod, hogy néz ki, és hogy ismeri-e a magyar betűket (általában igen).
 A dafont weboldal népszerű, főleg az amatőrök között, de azt kevésbé ajánlom, ugyanis sok a giccses, csúnya betűtípus, és csak egy kis része ismeri a magyar karaktereket.

Az elemek

Ahogy a színt és a betűtípust, úgy a borítón felbukkanó elemeket is nagyban meghatározza az, hogy milyen zsánerben írunk és miről szól a történetünk. Egy erotikus regényt egyből felismerünk egy csókolózó párból vagy egy izmos, félmeztelen férfiról, de persze ennél nem kell megállni. A sci-fi zsáner kifejezetten szereti használni az üvegszilánkokat, csillagokat, városképeket, de ezt is a történet szabja meg.
Gondold át, hogy miről szól a történeted, milyen elemek fordulnak elő benne. Egy középkori, háborús fantasy esetén egy kard, egy tőr vagy egy íj jó választás lehet, de ha van kifejezetten fontos elem a történet szempontjából (például egy fontos nyaklánc), akkor azt is használhatod. 
Ne zsúfold túl a borítót. Nem muszáj a borítónak szájbarágósnak lennie, akár utalhatsz a történet hangulatára is.




A név

Már egy wattpades regény esetén is fontos, hogy a neved szerepeljen a borítón (ez lehet a valódi vagy az írói, de akár a regisztrációs nickname is). Ezt legtöbb esetben a borító alján, középen, egyszerű betűtípussal, kis betűkkel szerepel, de lehet közvetlenül a cím fölött/alatt vagy a borító tetején is. 

Tippek:

1. Alaposan nézz utána a zsánerednek. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: a zsáner meghatározó a borító szempontjából. Ahogy a címről szóló cikkben is leírtam, a zsáner kedvelői akkor fogják nagyobb eséllyel megvenni a könyvedet, ha felismerik, hogy ez igenis az a fajta könyv, amit ők kedvelnek. Ha nem tudják hova tenni, vagy rossz helyre teszik, nem fogják megvenni vagy elolvasni - azok sem, akik azt a zsánert kedvelik, amilyennek a borító alapján gondolják a regényed, hiszen a fülszöveg elolvasása után valószínűleg leesik nekik a tantusz.





2. Talán az egyik legfontosabb szabály: a kevesebb több! Ne dobálj össze több képet, ezerféle indokolatlan effekttel, filterrel, hatással, hat betűtípussal. Látod, milyen képeket csatoltam? Egyiken sincs túl sok elem, nincsenek túlzsúfolva. A legtöbb embernek ez az, ami tetszik.

3. Mindig éles képeket használj. A pixeles képek nehezen kivehetőek, kiábrándítóak és igénytelen hatást adnak. 

4. Olyan betűtípust keress, aminek a betűkészletében vannak ékezetes betűk is. Mivel a legtöbb betűtípust nem magyarok tervezik, azért sokszor hiányoznak ezek a betűk (főleg az ő és az ű), és nagyon rosszul mutat, amikor a cím tíz betűjéből kilencnek van egy szép betűtípusa, de a tizedik más, mert nem volt ilyen karakter. Ha nagyon ragaszkodsz ahhoz a bizonyos betűtípushoz, írd ékezet nélkül, és "ecsettel" húzd rá az ékezeteket (szerk. vagy inkább kutass tovább, mert ez nem egy profi megoldás)

5. Ne használj túl sok bonyolult betűtípus. Ha a címed kacifántos betűkkel van írva, a neved legyen valami egyszerűvel.






6. Legyen olvasható. Ne hagyd, hogy a cím vagy a neved elvesszen a részletek között, valami olyan színt válassz a címnek, ami kontrasztot ad a borító alapjával.

7. Ne használj arcokat. Ez személyes véleményem, de azt, amikor a borító központjában egy modell arca van, nem szeretem, mert lehet, hogy éppen az a modell nekem nem szimpatikus, vagy már van egy kialakított képem a szereplőről (például olvastam már egy másik borítóval/borító nélkül előolvasóként), és a modell teljesen máshogy néz ki, mint a szereplő az én fejemben. (A Luxen borítói például azért nem tetszenek annyira, mert a központban egy beállított kép van). Használj olyan képeket, amin vagy nem látjuk a modell arcát (mert háttal/oldalt áll, hátulról meg van világítva vagy egyszerűen az orra vonalában levágtuk a képről - persze ez sem működik minden esetben), vagy olyat, aminek a lényege valami máson van. 
Rajtam kívül egyébként még sokan vannak ezen a véleményen.

8. Olvasd át, többször. Olvassa át más is. Elég negatív benyomást kelthet, ha már a borítón elírás van.

9. Ha wattpadre töltöd fel a képet, ügyelj arra, hogy a címet vagy a fontos elemeket ne vágja le az oldal a borítóról. 

Téged befolyásol a borító, amikor egy könyvet veszel vagy wattpaden böngészel? Melyik könyv az, aminek a borítójánál még nem láttál szebbet? 

Források: Abeth J. Stepanova ( A "To Lady with love" borítója)


(A többi borítón szerepel a forrás.)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések